Útibeszámoló székelyföldi utazásról

2018. július 18.

1. nap

Hajnali 3 órakor ébreszt az órám, 4 órakor indultunk el Tátról egy 24 személyes kisbusszal Erdély felé. Az útirány Budapest, majd az M3-as autópálya volt. Ezen a szakaszon sok újdonságot nem láttunk, a téma 2-3 óra hosszon át a jó öreg Alföld volt. Szatmár területén elhagytuk az autópályát, majd egy rendkívül gyatra minőségű úton haladtunk tovább Csengersima, a határátkelő felé. Határellenőrzésről beszélünk, egy jó negyed órát vártunk amíg a határőrök cigizgettek. Személyigazolvány csekkolást követően osontunk tovább délkeleti irányba, egy ideig a megszokott kukorica- és napraforgóföldek kombóját láttuk, 1 óra múlva viszont már felbukkantak az Észak-Erdélyi dombok-hegyek vonulatai a távolban. Szatmárnémeti volt az első nagyobb település, amelyet pedig Nagybánya, egy tipikus régi iparváros követett. Itt-ott kereszteztünk egy vasútvonalat vagy állomást, amelyeken olyan szerelvények álltak, melyeket csak a rozsda tartott össze. Ezt elhagyva továbbra is szántóföldek és villanyoszlopok melyek tetején gólyafészkek sorakoztak. Egy idő után pedig már szinte csak faluk következtek egymás után, jobbnál jobb kimondhatatlan román nevekkel. Ezeken a helyeken a közlekedési szabályok csak tájékoztató jellegűek, lóval húzott szénásszekerek és román rendszámú Audi terepjárók egyaránt megtalálhatóak, a legnagyobb védjegye azonban minden falunak a villanyoszlopokon található, villanyvezetékből álló óriási gordiuszi csomó. A sík falukat elhagyva lassan következnek a szerpentinek, mászni kezdtünk a hegyekre. Különbnél különb formájú hegyek-völgyek (melyek egy része vulkáni eredetű), fenyvesek és hegyi patakok, rövid falvak és villanydrót-csomók. Nameg a hagyományos szénaboglyák a határban. Összességében röviden így írható le Erdélynek azon része, amelyet ma bejártunk. A sok falu után itt-ott azért felbukkant néhány város is. Ezekben a legfeltűnőbb, hogy minden lehetséges oszlop, nagyobb épület teli volt román zászlóval. Talán így próbálják fitogtatni hogy az elképzelésük szerint ez állítólag román föld. 

Az első megállónk Marosvécs volt, ahol a történelmi múlttal rendelkező Kemény várkastélyt tekintettük meg. Ez a kastély az 1200-as években épült, sok neves történelmi személy tulajdonában volt, majd II. Rákóczi György a Kemény családnak adományozta. 1949-ben az állam elvette, majd 2014-ben kapta vissza az utolsó Kemény báró unokája, Kemény Géza. Azóta újítgatja, és múzeumot alakított ki benne. Az idegenvezetőnk itt  maga Kemény Géza volt, aki meglehetősen irredenta beállítottságú és ezt szívesen is hangoztatta. Persze erdélyi magyar, nem kell meglepődnünk a kitartásán és az agilis hozzáállásán, mindez tiszteletreméltó. Óriási lelkesedéssel beszélt nagyapjáról, munkájáról, a kastélyról és a magyarságról. Kijelentette, hogy számunkra nem létezik Románia. Nekünk Erdélyünk van. A jobb oldali kastélylátogatást követően annak parkjában tiszteletünket tettük Wass Albert emlékhelyénél, majd továbbindultunk Székelyföld belsejébe. Szorosan a Maros mellett haladtunk, fenyvesek és vulkanikus hegyek övezte tájon. Újabb 90 km megtétele után érkeztünk meg Gyergyószentmiklósra, ahol egy középiskola szállójában alszunk 4 napon át. Szinte majdnem felér egy 4 csillagos szállóval, és nem kértek érte egy vagyont. Összességében a mai nap több mint 700 km utazással telt, rápihenünk a holnapi folytatásra.

 

 

 

Maroshévíz

 Kemény várkastély

Wass Albert emlékhely

Kemény Géza idegenvezető a kastélyban

2018. július 19.

2. nap

Reggel mikor kinéztem és láttam, sajnos nem sütött szemembe a nap. Esős időre ébredtünk Gyergyón, és ez az idő kitartott a nap nagy részében. A reggelit követően keleti irányba indultunk el, első megállónk a Gyilkos-tónál volt némi szerpentines út megtétele után. A Gyilkos-tó maga a köd és a zuhogó eső miatt nem nyújtott osztatlan sikert, de semmiképp sem bántuk meg az itteni megállást. 2018-ban még jócskán állnak ki fenyőfák a tóból, amelyek a földcsuszamlás és a tó keletkezése előtt szárazon álltak a hegyoldalban. A kötelező jellegű Facebookra célzott képek elkészítése után a szuvenírboltokba tértünk be, majd az eső elállta után gyalog indultunk lefelé néhány kilométeren a Békás-szorosban, amely viszont káprázatos látványt nyújtott. Gyakorlatilag több mint 100 méteres mészkő-sziklák magasodtak fölénk, a szoros aljában pedig a Moldovába vezető út és a völgyet hosszú idő alatt kivájt patak kanyargott meredeken lefelé. Hihetetlen látvány volt. A néhány kilométeres gyalogos ereszkedést követően ismét autóbusszal folytattuk utunkat keleti irányba. Elhaladtunk egy meglehetősen nagy kőbánya mellett, majd az ehhez tartozó erősen szocreál ipari létesítmény, a cementgyár mellett is. Legalább annyira romos építmény mint bármely magyarországi szocreál ipartelep azzal a különbséggel, hogy ez üzemelt. A kanyargós úton kelet felé továbbhaladva egy rövid időre átléptük az ezeréves határt, és közelről szemléltük meg a 33 km hosszú Békási víztározót felduzzasztó monumentális gátat. Több mint 100 méter mély a tó, és több mint 1 milliárd köbméter vizet tárolnak benne egy vízerőmű részeként. Kevésbé volt pozitív látvány a szemétsziget a gát tövében. A gáton átkelve a tavat keletről kerültük meg, majd újra visszafelé, nyugat felé vettük az irányt és Gyergyótölgyesnél vissza is tértünk a történelmi Magyarország területére. Hegyek között, szerpentineken haladtunk tovább és kb. 2 órányi buszozás után érkeztünk meg Borszékre, amely egykor a magyar időben elég komoly üdülőváros volt, nem csak a gyönyörű táj miatt, hanem a sok helyen feltörő forrásvizei, borvizei miatt is. Rengeteg hajdan gyönyörű, ma romos állapotú villát látunk a helységben. A borvizek (tudniillik ezen a vidéken így hívják az ásványvizet) megkóstolása, és egy kiadós elázás után ismét továbbindultunk a szállásunk, Gyergyószentmiklós felé.

Maroshévizen álltunk meg egy rövid időre az uszoda-fürdő megtekintése céljából, majd Ditrón néztünk meg egy 5000 fő befogadóképességű gótikus templomot. Utunk folytatásakor ismét leszakadt az ég, de szerencsére gyorsabb volt a felhő mint mi, így mire Gyergyóra értünk, ott elállt. A vacsora után egy sétát tettünk a városban, néhány templomot, Szent Miklós szobrát és Erőss Zsolt emlékművét tekintettük meg, majd egy étteremben tültüttnk el egy kis időt, kellemes beszélgetés mellett. 20 óra után indultunk vissza a szállásra, így kellőképpen fáradtak vagyunk a pihenéshez.

 

Gyilkos tó

 

Békás-szoros

 

 

 

 

 

 

 Békási-víztározó

Borszék

Ditrói nagytemplom

2018. július 20.

3. nap

A harmadik nap reggelén szintén esővel indítottunk, és bár ma tisztább volt a levegő, folyamatosan kergettük a zivatarfelhőket. Pénteken délnyugati irányba indultunk el Gyergyóról, első úticélunk a parajdi sóbányába vezetett. A bánya felszíni infrastruktúráját a múlt századbeli eléggé lerohadt épületekről ismerhettük meg, amely mellett egy viszonylag nagy zúzottköves placcon volt lehetőségünk parkolásra. Szintén a telep 50 méteres körzetében volt egy többfunkciós étterem-bazárszerű épület, amelynek sarkában a bányalátogatáshoz lehetett jegyeket vásárolni. Vásárlás után érkezett két öreg Setra típusú busz, amelyek egy több kilométeres táron keresztül vittek le bennünket a föld alá. A táró egy része ki van betonozva, alsóbb része viszont már a sókristályokba lett vájva, így itt biztosításra nem volt szükség. A busz egyébként egy hétfő reggeli csúcshoz hasonló feelinget adott, kapaszkodni nem kellett mivel olyan szorosan álltunk egymás mellett. A buszból kiszállva egy beléptetőrendszeren kellett keresztülmennünk, majd közel 200 lépcsőfokot haladtunk még lefelé, mire elértük a sókristályba vájt óriási, szögletes termeket. Elképesztően látványos volt a hely a különböző megvilágításokból. Kevésbé pozitív véleményem az, hogy gyakorlatilag a bánya egyes szakaszaiból játszóteret csináltak. Ezenkívül bár, étterem, ajándékbolt is van lent a föld mélyén, lényegében az óriási teret kitöltötték, de egy kalandpark nem biztos hogy egy sóbányába való, persze ez saját vélemény. Mindazonáltal több mint 200 méter hosszú, közel 20 méter magas és 30 méter széles termekről beszélünk, és ha belegondolunk hogy több mint 100 méterrel a föld alatt voltunk, szemmel láthattuk az egykori dolgozók óriási erőfeszítéseit. Felejthetetlen élmény, hab a tortán Szent Borbála szobra a kijáratnál, amit bányász gyerekként külön értékelni tudtam. 

A felszínre érve néhány sóbányás szuvenír vásárlása után visszaszálltunk a buszba, és déli irányba utaztunk tovább Korond felé. Sóhegyek, fenyvesek és legelők övezte tájon, a zivatarfelhőt kergetve osontunk a kacskaringós úton. Rövid időre megálltunk egy szimpatikus székely bácsinál fenyőmézet vásárolni, majd hamar be is értünk Korondra. Ezen települése legnagyobb látványossága a közel 1 km hosszú non-stop nyitva lévő butiksora, üzletei. A változatosság az volt bennük hogy minden kis bódéban ugyanolyan erdélyi szuveníreket lehetett venni. Néhány további kötelező jellegű hűtőmágnes vásárlása után jött az ebéd egy lángos formájában, majd délkelet felé indultunk a völgyben Székelyudvarhelyre. Előtte azonban megálltunk egy rövid időre Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál tettük tiszteletünket. Amikor 5-6 éve tőle kellett olvasnunk egy regényt, nem mertem volna gondolni hogy valaha is járok majd Farkaslakán.

Újabb 5 kilométert követően érkeztünk meg Székelyudvarhelyre, amelyről röviden annyit mondhatok, hogy az eddig megismert teleülések közül a legmagyarabb városról beszélünk. Kezdve onnan hogy a román zászlót végre felváltotta a piros-fehér-zöld, és a város főterén csupa magyar történelmi személy szobra, emlékműve áll Csaba királyfitól kezdve Bethlen Istvánon át Wass Albertig. A város gyönyörűen gondozott főterén kívül az erdélyi legendáriumot látogattuk meg, amelynek területén hajdan híres székelyföldi kastélyok makettje látható, mindegyikhez 1-1 legenda leírás olvasható. Itt tudatosult bennem igazán hogy Erdély és Székelyföld nem teljesen ugyanaz. A kellemes városi sétát követően a nap utolsó útját kezdtük meg a szállásunk felé. Az utolsó 60 kilométer során érintettük Zeteváraljai víztározó gátját, illetve több olyan kis falut, amelyben legalább minden második kapu székelykapu volt. Az egyikre magyar címer volt festve, amelyről a deszka-takarást '89 után vették le. Érdekesség hogy útközben láttunk egy elég rossz állapotú Dacia furgont, amelynek lefóliázott platóján kotorászott három mediterrán beütésű figura. A kocsin zsír új svéd rendszám csillog. Biztos tök eredeti volt...

Az utolsó 20 km-en még át kellett kelnünk egy hegyen, ami ismét komoly szerpentines utat jelentett. Hab a tortán, hogy előttünk osont egy terepjáró, frissen kaszált takarmánnyal megrakott utánfutóval. A lekaszált fű viszont hibátlanul potyogott le a kiskocsiról. Talán azért pakolta meg így a kedves tulaj hogy hazáig valami mégis maradjon az utánfutón. Utolsó látványosságunk egy orbitális külszíni kőbánya volt, majd egy több-tíz kilométer hosszú és széles völgybe, a Maros völgyébe érkezve befutottunk Gyergyószentmiklósra és ezzel a 3. nap végére érkezünk, azonban végre esti napfényben csillog a város!

 Parajd sóbánya

Korond

Tamási Áron sírja

Székelyudvarhely

2018. július 21.

4. nap

 A változatosság kedvéért ma reggel is párás, ködös idővel indítottunk, az eső délelőtt viszont még megkímélt bennünket. Reggeli után indultunk a mai, legrövidebb utunkra Csíksomlyó felé. Délkeleti irányba indultunk, érintettük a szombati napi gyergyói piacot. Tipikus piaci ruhák és kacatok (szerszámok, kisgépek, lámpák) tették ki a terület 20 százalékát, a maradékon pedig temérdek gyönyörű zöldség és gyümölcs volt kapható többnyire ráncos, nagy orrú kendős néniktől és bajszos, pocakos mediterrán bácsiktól. A piac megtekintését követően egy jó negyed órát keringtünk a város silány mellékútjain mire kijutottunk Gyergyóból, mivel a belvárost lezárták autóverseny miatt. Miután rátértünk a helyes útra, a Maros majd az Olt völgyében igyekeztünk a Csíki szék területe felé. Többnyire magyar falvakon keresztül, a megszokott nagy hegyek és fenyvesek övezte tájon a brassói vasúti fővonal mellett kb másfél óra utazás után pillantottuk meg Csíkszereda városát, és a meglehetősen nagy csíksomlyói kegytemplomot. Közvetlenül a templom melletti parkolóban álltunk meg, az ottani ingbe kicsípett helyi árust a sofőrünk már régóta ismerte, így csak egy "Szevasz Zolikával" üdvözölte őt. Pontban 11 órakor kezdődött egy mise a templomban amelyet végig is hallgattunk, ezt követően pedig tiszteletünket tettük Mária kegyszobránál. A misén rajtunk kívül részt vett egy dunaszerdahelyi gyerekcsoport is, ránézésre a szegényebb kategóriából jöttek. Ugyanakkor elképesztő lelkesedéssel és hangerővel énekelték a mise énekeit. Teljesen más értékrend, mint amit mi otthon megszoktunk. Szintén érdekes volt látni a 80 év körüli bácsit, aki a bottal is nehezen járt, viszont a cirka 10 éves kislány unokája büszkén vezette őt ki a templomból a mise végén. Teljesen más értékrend. Fel 1-kor indultunk át Csíkszeredára, ahol az új építésű Makovecz-templomot tekintettük meg. Csíkszereda alapvetően egy kellemes város lenne, ha nem pakolták volna teli szocreál tömbházakkal. Innen utunk meredeken felfelé vezetett a Hargitába, egész pontosan Hargitafürdőre. 

Sok üdülőház, villa és hotel található itt, köszönhetően a helyi gyógyító hatású mofettának (gyógyhatárú vulkáni eredetű gáz kiáramlás). Mivel mindenki épp elég éhes volt, előbb leültünk ebédelni. Igen ám, de amint megérkeztünk a Balu-teraszra a napernyők alá (így hívták a kajáldát), rögtön ránk szakadt az ég és a jég, kétszer is. Két felhőszakadás között átosontunk a napernyő alól a bódéhoz kikérni a menüt, majd egyeseknél kb 1,5 óra várakozás után ki is adták az ebédet. Az étterem szomszédságában van egy kalandpark, viszont két zivatar között nemigen volt kihasználva. Az ebéd után elsétáltunk a híres mofettához, viszont mivel az csak díjfizetés ellenében volt megtekinthető, a csapat fele (köztük én is) mellőztük a kénes gőz szippantását. A délután derekán kezdtünk ereszkedni vissza az Olt majd a Maros völgyébe, többek között Csíkmadarason keresztül a célunk újra Gyergyószentmiklós volt. Útba esett Mádéfalva is, így megálltunk ott annak a közel 200 székelynek az emlékművénél, akiket 1764-ben indokolatlanul kivégeztek. Rövid pihenő után a végállomás felé haladtunk, a holnapi hazaútra való bevásárlás után következett a vacsora. Gyönyörű tiszta időnk volt ma Gyergyón, este egy kis röplabdázással zártuk le a napot. 

Csíksomlyó

Csíkszereda, Makovecz-templom

 

Hargitafürdő

Mádéfalva

2018. július 22.

5. nap

Az utolsó nap reggelén verőfényes napsütésre ébredtünk Gyergyón. Egyik reggelünk sem volt ilyen gyönyörű, a távolban azonban láttuk a ködöt a Maros völgyében. A gyors reggelit követően 8 óra magasságában már el is indultunk, hiszen ismét hosszú út állt előttünk. Kb. másfél óra utazás után Marosvásárhelyen álltunk meg egy rövid séta erejéig útikalauzunk, Marosi doktor szülővárosában. Elmesélte nekünk azt hogy 1990-ben milyen események történtek a helyi magyar és román tábor között a főtéren, illetve betekintést adott számunkra, hogy nézett ki a város amikor még itt helyben élt. A fél órás sétát követően elköszöntünk kalauzainktól, és már önállóan igyekeztünk töretlenül északnyugati irányba Torda, majd a Királyhágó felé. Kőrösfőn álltunk meg még egy rövid időre, a korondihoz hasonló árusokat megtekinteni, majd elkezdtünk ereszkedni nyugat felé Erdélyből. Lenyűgöző volt a Tordai hasadék látványa, élőben sokkal nagyobb hatást kelt mint a könyvekben vagy a google képein. Az utolsó nagyobb magaslat amit meg kellett másznunk a Királyhágó volt, ahonnan lefelé nyugatra már az Alföld területére ereszkedtünk. Innentől a kilométer táblákat néztük, mennyi van még Nagyváradig, majd a határig. Ártándon egy jó 45 percet kellett állnunk amíg mindenki meggyőzödött róla hogy néhány szuveníren kívül semmit nem szeretnénk becsempészni az országba, majd magyar földön osontunk tovább lassan a naplementébe. Hamar elértük az M3-as autópályát, majd a Tisza-hidat, a Gyöngyösi erőművet és a gödöllői leágazást követően pikkpakk bent voltunk a körúton, ahonnan az Árpád hídon keresztül már célegyenesbe érkeztünk. Reggel 8 órás Gyergyói indulást követően 21:30 körül érkeztünk meg Tátra

 Marosvásárhely

 Kőrösfő

 Bánffyhunyad

.

Ahogy az eddigi többi utazás is, egy szempillantás alatt elosont ez az 5 nap, viszont bőven lesz mire emlékeznünk. Elfogultság nélkül leírhatom hogy csodálatos természeti kincseket és helyeket láttunk az elmúlt 5 napban, életre szóló élményben volt részünk. 

Ezúton az egész csoport nevében megköszönöm az Kardos Mihály atyának, hogy lehetővé tette számunkra az egész utazást, Marosi István doktornak és feleségének hogy végigkalauzoltak bennünket Székelyföldön és az egész csoportnak az elmúlt 5 napot. 

Nagy élmény volt srácok, mindent köszönök!

  Faragó Ferenc

2018. 07. 25.

Beszámoló a krakkói utazásomról

2016. július 25. és augusztus 1. között a krakkói ifjúsági világtalálkozón vettem részt, az ott megélt élményeimről olvashatsz egy beszámolót, a saját szemszögemből.

A lehetőség 2016 februárjában merült fel, az akkor még szervezés alatt álló Ifjúsági Világtalálkozó (későbbiekben: IVT) honlapjának megtalálása után. Korábban, egy, a saját községünkben élő ismerős ajánlotta hogy elvisz minket kisbusszal, aztán a honlapon olvastuk, hogy ha az egyházi szervezés keretében megyünk, akkor az út akár 2/3-át is a püspökség finanszírozza. Több sem kellett, így hát ketten regisztráltunk is. Ezt követően hónapokig csend, semmiféle információt nem kaptunk a befizetendő összegekről, az utazásról, a szállásról. Majd május végéhez közeledve jött az email, hogy jóváhagyták jelentkezésünket. Újabb 1 hónap csend, végül 1 héttel az indulás előtt kaptuk meg a végleges információkat, miszerint július 25-én indul a csapat külön busszal Krakkóba. A csapat pedig az Esztergom-Budapest egyházmegye által "küldött" fiatalokból állt, köztük velünk is. Eleinte kicsit aggasztó volt az elterjedő huncut robbantgatósok veszélye, de megnyugtattak, hogy komoly biztonsági intézkedések lesznek. Hát jó. Vágjunk bele!

2016. július 25.

25-én reggel fél 8-kor indultunk Budapestre, a Magyar Szentek templomához, ahol a gyülekezőhely volt. A 10-es utat elkerülve, Zsámbék felé, majd az M1-es autópályán mentünk. Nekem már ez is újdonság volt, hiszen nem közlekedtem még azelőtt autópályán, illetve a környék is új volt. Tipikus reggeli pörgés volt a fővároshoz közeledve, rohantak az autók be a centrumba. A Rákóczi hídhoz közel, a rakparton volt az épület, amit mindennek néztem volna, csak templomnak nem. Megkaptuk a magyar zarándokcsomagot, sapkával, kulaccsal, notesszel és hasonló kacatokkal. A regisztrációt követő kb. fél óra várakozás után szállhattunk fel a 7-es számú buszra, ami elől és oldalt is X-faktoros logóval volt felmatricázva. 10 óra helyett 10:30-kor tudtunk elindulni, át a Rákóczi hídon, észak felé a Hungárián, elhagyva Pestet csak Nagyoroszi és Rétság volt a két település, amit be tudtam azonosítani. Utóbbinál kb. 65 perc utazás után volt egy fél óra megállónk, egy benzinkútnál. Az utazás gyakorlatilag innen indult igazán. Átlépve a történelmi Slovenska Republikába megszűnt a telefonos mobilinternet kapcsolatom is, a telefonom használhatatlanná vált. Hát ez van. Megállás nélkül osont a buszunk észak felé, előbb a magyar tájhoz hasonló mezők, szántóföldek, faluk követték egymást egészen a következő beazonosítható településig, Besztercebányáig. Innentől a meredek szerpentinek követték egymást a Tátrában, mély szurdokokon, melyek sűrűn voltak nőve fenyvesekkel, és tisztás fennsíkokon buszoztunk végig, gyakran kereszteztünk széles, ám csupán bokáig érő, de kristálytiszta patakokat, folyókat és nem utolsó sorban néha itt-ott felbukkant 1-1 vasútvonal is. 3 óra buszozás után, a Tátra északi lejtőjén egy kimondhatatlan nevű kis falu benzinkútjánál volt a második és utolsó megállónk. Jó fél óráig tartott, jött egy vonat is, a magyar mellékvonalakhoz hasonló teljesítményű kis szlovák motorvonat. Az indulás után ereszkedtünk lefelé a Kárpátok északi lejtőin, hamarosan elértük a lengyel határt is, ahol a hatóságok úgy fél perc alatt végigellenőriztek mindenkit, és megláttuk az első, Krakkó távolságát jelző táblát: 120 km. Durván másfél óra. Addig élvezhettük az élénk zöld lankákra épülő rikító kék bádog háztetős házak látványát, és minden második ház telkén tehenek legeltek. A távolság városról városra folyamatosan csökkent, végül megláttuk a távolban az emeletes házakat és a tornyokat, 15 km megtétele után megérkeztünk Krakkóba. Reklámokkal teli épületek, kék villamos, elolvashatatlan feliratok. Viszont nagyon tiszta város, és a közlekedési szabályokat is mindenki betartja, tehát egy kulturált városról van szó. A központba való érkezés után rövidesen a szállást is megtaláltuk, egy iskola tantermeiben. Előtte azonban a szomszédos templom udvarán kaptuk meg a lengyel zarándokcsomagot, esőkabáttal, törülközővel, könyvekkel és hasonló dolgokkal. Ezután igazolványt és kajajegyeket is kaptunk, ugyanis az étkezés jegyrendszerrel van megoldva, 10 és 15 PLN-t érő kajajegyeket kaptunk, annyiért egy adag sült kolbászt adtak az első este vacsorára a Visztula parti kis kajás sátornál. A kajajegyek kiosztása után tehát kimentünk a városba felfedezni a környéket. 10 percnyire volt a szállásunktól a folyópart, ahol már építették a színpadokat és a kajás sátrakat. 1 órány Wifi vadászat és a kapott kajajegy beváltása után visszasétáltunk a szállásra, és én azonnal kidőltem aludni. Szerencsére a tanterem szőnyeggel borított, így nem volt olyan kényelmetlen, nyugodt volt az első éjszaka. A szobában vannak divatkövető fiatalok, egy fapofa, kezdő üzletembernek látszó egyén, egy okostojás, egy szótlan tizenéves, és egy alacsony, kopasz csodabogár, aki állandóan pörög. Összességében viszont mindenki rendesnek tűnik.

Az X-faktoros buszunk.

A város az első estén

2016. július 26.

8 óra körül ébredtem másnap, és rögtön zuhanyozni mentem. Az udvaron, ponyvával körülvett nyitott, hideg vizes zuhanyzók szolgáltak a tisztálkodásra. Talán egy idő után megszokom. A reggeli frissítő után a kaja következett, aztán irány ki a városba. Az első utunk most is a folyópartra vezet, hiszen ott készülődnek az Orange internetszolgáltató pontok, ahol majd mobilnetes SIM kártyát lehet venni. Mivel még nem volt nyitva, a vár felé vettük utunkat. Két bejárat van a várba, az egyiknél többszáz emberes a sor, nézzük meg hát a másikat. Ott kb kétszer annyian voltak, ezért továbbindultunk Krakkó főtere felé. Kb 10 perc gyaloglás a sétálóutcákon, és megérkeztünk a főtérre. A tér meglepően hasonlít a márciusban meglátogatott szicíliai Catania főterére. Rengeteg ember van a téren, a leghangosabbak az olaszok, akik ha meglátják egymást, csoportostul üvöltve rohannak egymásra. A másik feltűnők az amerikaiak, akik egyként hirdetik az utcán, hogy "Jú esz éj." Többet nem tudtak. Feltűnő zászlónál csoportosulnak a franciák is, és itt-ott felbukkannak néger csoportok is. A főtérről besétáltunk a díszes boltívekkel teletűzdelt Posztócsarnokba. Jobbra, balra, előre, hátra mindenhol szuvenírboltok, a tipikus bögrék, pólók, hűtőmágnesek, sakkbábuk, üvegfigurák és társaik, átszámítva 300-2500 Ft-os árakon. Az ajándékvásárlást későbbre halasztottuk, ezért a főtérről elindultunk vissza a várba, ahol már legalább 500-600 ember várta, hogy bejuthasson. Nem volt mit tenni, beálltunk a sorba, ahol találkoztunk egy szegedi magyar csoporttal is. Együtt vártunk kb 45 percet, amíg odaértünk a kapuhoz. Izomagyú katonák és rendőrök álltak ott, a táskát futószalagra kellett tenni, és egy fémkapun kellett átmenni. Pont úgy, mint a reptéri becheckolásnál. Bombát nem hoztunk magunkkal és más veszélyes dolgot sem találtak, ezért gond nélkül bejutottunk, egy kamerás férfit azonban egy finom lökettel tessékeltek ki a vár külső oldalára. A vár talán leglátványosabb épülete a durván túldíszített barokk templom. Ingyen osztottak vizet, miután vettünk 1-et 1-et, majd bementünk a templomba, ahová nyitott vállal nem lehetett belépni. A templom belülről is elég erősen barokk stílusú, az oltár teljes egészében arannyal lett borítva. A mellékoltárok vörös-fekete, vagy arany-fekete színpárokkal vannak díszítve, utóbbinak eléggé marokkói hangulata volt. Ebben a templomban találtuk meg Jadwiga, avagy Szent Hedvignek, Nagy Lajos királyunk lányának sírját, ahol tiszteletünket tettük. Ezt követően az egyik oldali boltíven keresztül lépcsőztünk fel a harang toronyba, kb. 55-60 méter magasba. A torony csúcsánál egy órási harang van, legalább másfél méter átmérőjű, a hangját csak egy apró hangszóróról hallhattuk, nem véletlenül. A toronyablakból leláttunk a várba belépni szándékozó tömegre, akik most is több százan voltak. A torony után a vár udvarán egy kis Wifi vadászat következett, én már nem is próbálkoztam, a telefon ugyanis Rétság óta semmilyen hálózatra sem akar kapcsolódni, én pedig úgy gondoltam lesz egy szép netmentes hetem. Kis fotózás, és lesétáltunk a várból. Ismét célba vettünk egy Orange pontot, ami már nyitva volt, viszont rájöttünk, hogy iPhone-ba nem olyan egyszerű SIM kártyát tenni, egy a társam is feladta a próbálkozást. Mivel már elmúlt dél, meglátogattunk egy ételosztó sátrat, és a kajajegyen próbáltunk ételt venni. A folyóparti parkban több ezer ember táborozott ide-oda csoportosulva. Voltak olaszok, az USA különböző államaiból, én a legtöbbször kaliforniai zászlót láttam. Fél óra tolakodás után értünk oda a sátorban kiszolgáló szőke szendeszűzhöz, aki a McDonald's-hoz hasonló módszerrel adta ki a kaját. Két hamburger elfogyasztása közben láttunk egyforma négereket is, akik Guatemalából érkeztek a találkozóra. Evés után visszamentünk a szállásra a Komandosów utcába, majd egy fél órás tájékoztatón vettünk részt, és 15 órakor indultunk csoportostul a krakkói Blonia parkba, az IVT-t megnyitó szentmisére. Az indulás után kb 5 perccel leszakadt az ég, mindenki felvette a zarándokcsomagban talált esőkabátot, így az utcában mást nem lehetett látni, csak többszázezer piros, sárga és kék esőkabátban a Blonia parkba vonuló embert. Nem sokkal 16 óra előtt megérkeztünk a 42 hektáros parkba, ahol az A6-os szektorban tudtunk "letáborozni." Óriási kivetítők és hangszórók voltak szétszórva a parkban, a belépésnél nem volt óriási ellenőrzés, viszont a szektorok közti folyosókon szintén izomagyú katonák és rendőrök osontak fel-alá, a parkkal szomszédos háztetőkön pedig sorakoztak a mesterlövészek, nyilván a fokozott veszélyhelyzet miatt. A tervek szerintihez viszonyított 1 órás késéssel, 18 órakor kezdődött a mise, addigra el is állt az eső. Rengeteg féle és színű zászlót láttunk mindenhol. És persze rengeteg ember. 1 órát tartott a mise, még a vége  és a tömeg előtt indultunk kifelé a parkból. Már az utcán sétáltunk, amikor a mise végén egy női hölgy kezdte énekelni a világtalálkozó himnuszát, amit percek után már mindenki énekelt. Ez volt a csúcs, amikor a naplementében 2 millió ember énekli egyszerre, hogy "Jesus Christ, you are my life..." Megadták a hangulatát, az egyszer biztos. A miséről egyből a 3 buszmegállónyira lévő Bonarka City Centerben lévő Auchanba mentünk, ugyanis szükségünk volt 1-1 párnára. A visszaút közben ismét elkezdett esni az eső. Lepakoltunk a szállást adó iskolában, majd vacsorázni indultunk a Visztula parti sátrakhoz. Szó szerint verekedni kellett a helyért. Megvettük és megettük a Gyrost, és mentünk is aludni.

Készülődés a fesztiválra

A sor az első kapunál

Nemzetközi csoportok az utcán

Főtér

Főtér

Posztócsarnok

Posztócsarnok

A vár udvarhölgyei

A vár templomtornya

Barokk kapu

Várnak még néhányan a vár előtt...

Egy templom, több stílus

Várkert

Várkert

Mi kifelé - ők befelé

A vár a hídról

A kilátás a Wawel-ből a városra és a Visztulára

Képek a nyitómiséről

2016. július 27.
Szerda reggel 7 órakor keltem fel, hiszen ma egy családhoz mentünk fürdeni, szerencsére meleg vízhez jutottunk. Egy nagyon barátságos lengyel fiatalemberhez (Maslanka) mentünk, akivel angolul egész jól el tudtunk beszélgetni. Ezután következett a reggeli, majd indulni is kellett a szomszédos templomba, ahol kezdődött az első katekézis. Hangulatos énekek, a csoportok bemutatkozása, majd egy szakállas, arab beütésű de csak görög-keleti barátságos pap beszédét hallgattuk, másfél órányi hittérítés, ami alatt én megírtam ezt a blogot. Kis szünet, majd délben kezdődött a mise, amit nem más tartott, mint Székely János, aki az iskolai miséinket is tartani szokta, tehát nem nagyon volt ismeretlen. A mise után, kora délután következett az ebéd, 20 zlotyit érő kajajegyért Nuggets hasábburgonyával, küzdeni kellett vele, hogy elfogyjon. A sátraknál a színpadon egy portugál csávó énekelt mialatt ettünk, majd a belvárosba indultunk. Megemlítendők a külön Tymbark standok (a magyar Topjoy), itt viszont a műanyag flakonon keresztül mindenféle kiszerelésben kaphatóak gyümölcslevek. Lényegében a fesztivál minden része beüzemelt, viszont a tömeg a belváros felé tömörült, ma a palesztinokra figyeltem fel, illetve két argentin lány jött hozzánk nemzeti színű szalagot cserélni. Aztán megnéztünk egy csomó szuvenírboltot, következett az ajándékvásárlás. Az árak és a szuvenírek általában egységesek. Az utcákon vonuló nemzetközi tömegben itt-ott sétálgattak katonák és retro szemüveges rendőrök is. A vásárlás után visszamentünk lepakolni a szállásra, mert közeledett az eső. Az idő egyébként nagyon fülledt napközben, és késő délután általában ki is csapódik a pára. Este viszont lehűl a levegő, mert a nap azért alacsonyabban jár. A programokról általában néhány órával előtte tudatnak, a szervezettség lehet hogy megvan, de elég nagy a tájékozatlanság, ami lehet hogy természetes is 2 millió ember esetében. A közlekedés viszonylag jó, a helyi buszokat (169) kipróbáltuk előző nap az Auchanhoz vezető úton. Villamosokkal is teli van tűzdelve a város, azokat viszont még nem próbáltuk ki. Maguk az épületek hasonló felépítésűek mint Budapesten, A Visztula folyó partján egy emeletes irodaházra van kifüggesztve egy óriási Welcome felirat. A szerdai napra még terveztünk egy esti sétát, de ellustultunk és egy hosszúra nyúlt beszélgetés után inkább aludni mentünk.

Centrum Kongressowe, itt volt a buszmegállónk

'Hivatások expója' - hogy mi ez, máig nem derült ki számomra

Közeledik az eső...

2016. július 28.
Reggel 8 órai ébredést újabb hideg zuhany követett. Majd átvettem a reggeli csomagot, amiben egy natúr sajtos zsemle, egy 7days, egy nápolyi és egy szívószálas gyümölcslé volt. 9 órára ismét a szomszédos templomba mentünk katekézisre, a mai napi főkolompos a jól ismert Székely János volt. A rendkívül modern templomban 4-5 kamerával vették fel az eseményeket, amelyen 400-500 magyar biztos jelen volt. Délben kezdődött a mise, amit 30 pap celebrált, ezután rögtön elmentünk ebédelni, a menüm a szokásos Nuggets Box & Chips XXL volt. Ebéd után rögtön a Posztó tér felé vettük az irányt. A főtéren konkrétan egy katonai támaszpontot állítottak, minden sarkon 2-3 gépfegyveres katona teljesített szolgálatot. Amíg mi várost néztünk, addig a tömeg a Blonia parkban fogadta a pápát, ezalatt 3 helikopter körözött alacsonyan a város felett. Délután egy kis pihenő a szálláson, majd az S14-es, az IVT idején közlekedő busszal utaztunk a Bonarka City Centerbe, ahol benéztünk az Auchanba és volt egy kis Wifi vadászat is. Néhány további ajándékvásárlást követően megvettük a vacsorát, a híd mellett, a Visztula partján sorban álltak a kajás sátrak, a Barbeque-tól a Gyroson át a gyorséttemi kajáig csomó mindent lehet kapni, 10, 15 vagy 20 zlotyit érő kajajegyekért. A mai vacsora egy Hamburger volt, és miután elkezdett esni az eső és elkezdett ömleni a tömeg a Blonia parkból a központba, inkább visszamentünk a szállásra és rákészültünk a másnapi zarándoklatra.
Kicsit később kiderült, hogy csütörtök este is mehetünk családhoz meleg vizes fürdőért. Gyorsan össze is kaptuk magunkat, és az iskola szomszédos tömbházában kaptunk helyet. Egy nyugdíjas házaspár és lányuk fogadtak minket nagyon nagy örömmel, sütivel, kávéval, teával, üdítővel, gyümölcsökkel. Egy jó másfél órát üldögéltünk ott, megkóstoltam egy lengyel sütemény-specialitást, és azt kell hogy mondjam, remek íze volt. Kulturált, vendégszerető emberek, öröm volt beszélgetni velük. Visszamentünk az iskolába, és én le is pihentem.

Kajás sátrak a Visztula partján

Katonák a Posztó-téren

Magyar étterem is van

A lengyel süti

2016. július 29.
Az ötödik napon katekézis helyett zarándoklaton vettünk részt, kb másfél órányi sétára a város déli részén lévő Szent II. János Pál pápa templomhoz mentünk, rengetegen voltunk, nagyon tűzött a nap. A téren áll egy szobor is a pápáról, a templom maga a 21. század építészetéből ismert betonelemekből áll, de az óriási mozaikok pont ízléses és korrekt díszítést adtak. A másik, 2002-ben épült abszolút modern templom egy nagy üres tér volt, ez az Irgalmasság Bazilikája. Ennek a kapuja az irgalmasság kapuja, de az igazi megtisztulást a templom előtti párakapu adta. Visszafelé már villamossal jöttünk, vettünk ebédet, és egy kis pihenés a szálláson, aztán elhatároztuk, hogy nekiindulunk a 304-es busszal a Wieliczka-i sóbányába. Az utolsó 304-es az orrunk előtt ment el, ezután lezárták az utat, mert a pápa 3 óra múlva egy konvojjal el fog haladni az úton. Majdnem 1 órát vártunk reménykedve a busz érkezésében, aztán inkább elsétáltunk a vár mellé, a tűzokádó sárkány szobrához, ahol elég nagy tömeg szedte össze Pokemonokat. Irány a szállás, aludtunk egy két órát, vacsora a Visztula partján, a járda lépcsőjén. Nuggets Box és Chips xxl, egy kis ketchuppal, lényegében egy McMenü fapados verziója. A vacsora után újabb pihenő, és 22 óra után a szobatársakkal elindultunk ki a városba, egy kis éjszakai katekézisre. Az említett szobatársak a "Honnan jöttetek?" kérdésemre előbb azt válaszolták hogy a partról a gyrosostól, később pedig azt hogy a pokolból. Mindegy is, végül kiderült, hogy az egyik esztergomi középiskola növendékei voltak egykor, ez már adott némi támpontot. A Posztó térre vezető úton egy töltőállomáson beszélgettünk kb hajnali 2 óráig, majd felfedeztük a belvárosi klubokat. Az első, egy Lokal nevű, borospincéhez hasonló földalatti klub, a fénytechnika nagyon hangulatos, de fél 3-kor bezárt. A másodikban csak retro zenéket játszottak, a harmadikban pedig csak noname külföldiek, amikre táncolni sem lehetett, viszont az idő mégis telt, pikkpakk negyed 5 lett, és kezdett világosodni. 5 órára érkeztünk vissza a szállásra, már egészen világos volt.

Irgalmasság Bazilikája

Tömeg a II. János Pál pápa bazilika előtt

A biztonságiak sasoltak minfenfelé

Mozaikos díszek a II. János Pál pápa bazilikában

Nuggets Box & Chips XXL

Antikszerű szökőkút

Barokk oltár

Pokemon-sárkány

Esti fesztivál

Éjszakai katekézis

2016. július 30.
3 óra alvás, ezután a többiek már keltek fel, nem lehetett aludni. A hideg zuhany felfrissített, napi 7days, és 11 órakor mise az iskola melletti templomban. A végén tájékoztató, a csoport nagy része elindult a virrasztásra a Campus Misericordiae-ba, én viszont úgy döntöttem, mivel éjszakára esőt mondanak, nem megyek ki, helyette inkább megpróbálok eljutni a sóbányához, mert az jobban érdekel, mint az éjszakai virrasztás. Ma nagy nehezen ideért a 304-es, viszont olyannyira tömve volt, hogy egy pesti heringparti a 7-es buszon csak jelenthet. Fél óra alatt érkeztem meg Wieliczkába, meg is találtam a sóbányát, viszont az előző éjszaka, a kevés kaja és az oxigénhiányos busz olyannyira kimerítettek, hogy inkább a szomszédos vasútállomáson álló vonat mellett döntöttem, viszont nyitva lesz másnap is a bánya. Visszajöttem Kraków-Plaszów-ig vonattal, onnan egy kicsit beljebb a 6-os villamossal, onnan befelé sétáltam, és akkor realizálódott bennem, hogy a kajás sátrak eltűntek. Szerencsére egy megbízható sátor még nyitva volt, igaz hogy csak grilled sausage volt a porondon, de a semminél jobb volt. Ez már hangulatosabb volt, naplementében a folyóparton, egy kicsit gondolkodni is tudtam végre. Nem sokkal este 7 előtt sétáltam vissza a szállásra. Tök üres volt, csupán kb 10-en maradtunk az épületben. A szobába megérkezve ott voltak az éjszakai műszakos szobatársak, akik a kísérletem miatt elneveztek bányász testvérnek. Hamar lefeküdtem aludni, de a pokoljelölt exfrankások, akikkel az éjszakai katekézisen vettem részt, úgy horkoltak, hogy képtelenség volt normálisan aludni. 4 óra körül ébredtem fel, és mivel 4:30-ra állítottam az ébresztőt, akkor fel is keltem, és indultam ki a zárómisére a Campusba. Fél 6-kor elindultam, az S14-es busszal a végállomásig. Itt találkoztam egy lengyel családdal, akikkel a következő 2 órában beszélgettem angolul. Végre megérkeztem az óriási parkba, megkerestem a B8-as szektort. Az első ember aki feltűnt a tömegben, a csodabogár szobatársam volt. Odamentem hozzájuk és lefeküdtem a földre, próbáltam aludni egy kicsit. Arra ébredtem, hogy elképesztően tűz a nap, ennyire fülledt napsütésben még nem voltam. 9:45-kor elkezdődött a zárómise, amelyet a pápa celebrált. 11:30-ig hallgattam és aszalódtam a brutális napsütésben, ezután (az áldozás után) elindultam kifelé, egy másfél órás séta következett a wieliczka-i vasútállomásig. Az úton, amin végig vonult a nép, a helyiek kitették a slagot, egyesek szendvicset, hideg vizet kínáltak ingyen. Rövidesen megérkeztem Wieliczkába, de nem találtam meg rögtön a vasútállomást. Kedves kék pólós lányok kérdezték, hogy "Are you lost?" Nem, nem vesztem el, csak én is a vasútállomást kerestem. Válaszoltam nekik. "Go with us!" Mint kiderült, mexikóiak. Nagyon jól elbeszélgettünk, a vonatra várva egy egyiptomi lánnyal is beszéltem. Az egyiptomi lánynak úgy ki volt húzva a szeme, mint az ókori hieroglifákban ábrázolt nőké. Az előbbi, mexikói lányoknak adott képeslapokra pedig kivétel nélkül rá kellett írnom: "From Francesco, from Tokod City, Hungary. Meglepő egyébként hogy a külföldiek Magyarországot Budapesttel azonosítják. Még mindig jobb, mint Bukaresttel... A vonaton a belváros felé brutális tömeg volt, bejöttem a város külső szélére, ahol villamost és buszt váltva eljutottam a Bonarka City Centerbe, vettem a KFC-ben egy kis menüt, majd visszamentem a szállásra. Hideg zuhany, kaja, pakolás, blogírás... Egy óra ország-város játék a pokol fiaival (ami alatt elég durván leszakadt az ég), majd este még elmentünk egy lightos beszélgetésre, pizzára a közeli kávézóba. 23 órára érkeztünk vissza, majd rögtön alvás következett.

A márka itt sem maradhat el

A Welcome felirat hátoldala

Péntek esti vacsora

Zárómise

Zárómise

Zárómise

Tömeg a vonaton a mise után

2016. augusztus 1.
Hétfő reggel tettem még egy kísérletet a KFC felé, de reggel 7-kor még zárva volt. Visszaérkezésem után volt egy villámmise, és a bőröndökbe pakolás után vártuk a buszokat, amelyek 1 órás késéssel érkeztek meg. Hazafelé ismét a 7-es számú busszal utaztunk, de ez már nem volt X-faktoros. A hazaút kevésbé unalmassá tétele végett idétlen szójátékokkal ütöttük el az időt, az útvonal ugyanaz volt, élénkzöld lankák, majd lassú szerpentinek a Kárpátok emelkedőin majd lejtőin, a sík területet elérve még néhány óra, és újra Rétságon voltunk, újra hálózatot kapott a telefonom, és megállás nélkül érkeztek az üzenetek. Ha valami, akkor ez biztosan nem hiányzott az egy hét alatt. Sötétedésre már ismét a Magyar Szentek templománál voltunk, elköszöntünk az egy hétig ismert utazó és szobatársaktól, akikről azóta sem hallottunk semmit. De azt hiszem, ezeknek az egy hetes, vagy akár 5 perces ismeretségeknek ez volt a lényege, így marad egy életre szóló emlék.

Faragó Ferenc

2016. október 7.